Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a
Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.

Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.

Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.

Ő megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs
már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép
hajóval közeledett:

- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! Válaszolt a Büszkeség,-itt minden
tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott
el:

- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!

- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül
kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és
boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!

Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és
olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor
földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte ,sokkal tartozik
neki, ezért megkérdezte a Tudást:

- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

- Az IDŐ volt- mondta a Tudás.

- Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás válaszolt: - Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az
életben a SZERETET!