4. fejezet

A felkelő nap sugarai sárgára festették a keleti horizontot. Maga a nap még nem látszódott, de a sugarak arról árulkodtak, hogy hamarosan gazdájuk is megérkezik. A fény már bekúszott az ablakon, és most Olívia arcán kezdett játszadozni. A lány lassan kinyitotta a szemét, és hirtelen kicsit megijedt, mert nem tudta, hogy hol van. De aztán rájött, hogy Matyi ágyában fekszik, a fiú mellett, aki még mindig átöleli őt az egyik karjával. A fiú karján még ott volt a karórája, amit annyira szeretett. A karóra szerint fél öt múlt pár perccel. A lány nagyot ásított, és megpróbált úgy felkelni, hogy Matyit ne ébressze fel. Még moccanni sem mert, hiszen a fiú bármelyik pillanatban felébredhetne, ha elkezd itt lemászni az ágyról.

Matyi hirtelen kinyitotta a szemét. Olívia pedig egyenesen a kék szemeibe nézett.

- Jó reggelt! – suttogta neki a lány.

- Jó… reggelt! – mondta Matyi és adott egy puszit a lánynak. Olíviát hirtelen elfogta valami, és a két karjával átölelte Matyi nyakát, és magához húzta a fiút.

- Jaj, de szeretlek! – mondta olyan hangsúllyal, mintha egy kis óvodás gyerek ölelné meg a mamáját. Már nagyon régóta várta azt a pillanatot, amikor majd átölelheti őt, és maga mellett tudhatja.

- Igen… én is szeretlek, de… ne szoríts annyira, jó, mert… itt fogok meghalni a karjaidban… - mondta Matyi nagy nehezen, mert már alig kapott levegőt.

- Jaj, bocsánat. – mosolygott Oli és elengedte a fiút. – Hamarosan mennem kéne.

- Hová? Visszamentél abba a házba, ahol eddig laktál?

- Nem, van egy másik is. Egy kis kunyhó. Végig kell menni a Deák Ferenc úton, a legvégén pedig elfordulsz balra, és ott van egy erdő nem messze. Na, ott van egy kis fakunyhó. Ott élek most. – magyarázta Olívia.

- Majd akkor meglátogatlak. Anyát úgysem érdekli, hogy napközben hova megyek. Az a lényeg neki, hogy ne legyek láb alatt.

- Sajnálom, hogy ilyen édesanyád van. – mondta a lány szomorúan.

- Áh, már megszoktam! – legyintett Matyi, mintha nem is érdekelné az egész, de Oli látta a szemében a csalódottságot.

- Én örülnék, ha nekem ilyen fiam lenne, mint te. – folytatta Oli, hogy egy kicsit felvidítsa a fiút. Csodák csodájára Matyi valóban elvigyorodott.

- Tényleg? Hát… akkor majd biztos ilyen fiad lesz, mint én. – mondta a fiú. Olívia gyanakodni kezdett. Nem tudta mire vélni a fiú szavait, de egyben biztos volt: azt szeretné, ha ilyen fiai lennének.

Egyszer csak halkan kopogtattak az ajtón. Matyi kikászálódott az ágyból, és kiszólt, hogy ki az.

- Én vagyok az… Lali. – szólt egy hang. Matyi azonnal odament az ajtóhoz, és beengedte. – Olívia elment már? – de mire kimondta a kérdést, azonnal megkapta a választ, mert megpillantotta az ágyban a lányt. – Oh. Úgy látom nem. Hello, Lali vagyok. Te meg Olívia. Örülök! – mosolygott a fiú.

- Igen, pontosan. – felelt Olívia. – Én is örülök.

Lalinak hirtelen elkomorult az arca, és öccséhez fordult.

- Figyelj, Matyikám! Azonnal el kell tűntetned innen Olit, mert anya már felébredt, és kint van a konyhában. Úgyhogy a bejárati ajtó kilőve, szerintem az ablakon át menj. – vette kezébe az irányítást Matyi legidősebb testvére. – Ezt elintézitek nélkülem is, igaz? Nah, megyek, visszafekszem, mert még hullafáradt vagyok. Na, sok szerencsét! – azzal a fiú kitámolygott a szobából.

Olívia azonnal kipattant az ágyból, és már nyitotta volna kifelé az ablakot, amikor Matyi elkapta a karját, és magához húzta őt.

- Mikor láthatlak újra? – érdeklődött a fiú.

- Az attól függ. – mosolygott a lány. – Talán már ma este. De ha eljössz a kunyhómba délután, akkor már előbb is láthatsz.

- Hálásan köszönöm. – mondta Matyi.

- De hát mit? – kérdezte Oli, és a fiú tekintetét fürkészte, amiből nagy megdöbbenésére szomorúságot olvasott ki.

- Azt, hogy szeretsz. Biztos lehetsz benne, hogy elmegyek.

- Várni foglak. – mondta Oli, majd megpuszilta a fiút, kitárta az ablakot, és kimászott rajta. Kisurrant az udvarról, és máris az úton sétált. Már nem érdekelte, hogy valaki megláthatja őt. Örült, hogy nem kell titkolóznia Matyi előtt, és örült, hogy a fiú végül megszerette őt. Ez volt minden vágya. Legszívesebben ugrándozott volna örömében, de mégsem tette. Csak csendben, magában örült. „Csodálatos érzés szeretni, és szeretve lenni.” – gondolta. Azt hitte, hogy ez már sohasem fog bekövetkezni.

Úgy érkezett haza, hogy senkivel sem találkozott útja során. Kinyitotta az ajtót, és belépett a házba. A mobiltelefonja még mindig ott hevert a kanapén, ahogy azt este hagyta. Legszívesebben megfürdött volna, de olyan fáradt volt, hogy inkább nem tette. Az asztalra tette a mobilt, és elnyúlt a kanapén. Szinte azonnal elaludt.

b

 A nap lassan felkelt. Petra és Violetta már régen bátyjuk szobájában múlatta az időt. Matyi háttal az ágyon feküdt és a plafont nézte, ezen kívül nem csinált semmit. A fiú két nővére nem volt otthon, bementek Szolnokra, Lali pedig a könyvtárba ment. Édesanyjuk a tévé előtt ült, és nem csinált semmi hasznosat.

Így telt az idő, lassan dél felé járt már, de az ebéd nem készült el. Petra hasa hangosan korgott.

- Jáhj! – a kislány a hasát simogatta. – Ti hogy bírjátok ezt? El kéne menni mamához enni, mert úgy látom, anya ma szabadnapot vett ki.

- Egyetértek. – tette hozzá Violetta is. – Te nem jössz, Matyi?

- Nem. – hangzott a tömör felelet.

- Nekem ne akard bemesélni, hogy nem vagy éhes! – tette csípőre a kezét Letti.

- Éhes vagyok. De nem nagyinál fogok enni. Felhívom Olit, hátha finomat főz ebédre, és átugrom hozzá. – mondta, majd kivette a zsebéből a telefonját, és felhívta a lányt.

Halló? – szólt bele Olívia a telefonba.

- Szia, Matyi vagyok. Mi lesz nálad az ebéd, mondd csak! – a fiú rögtön a tárgyra tért.

Rántott húst csináltam, meg egy kis sült krumplit, ugyanis az a kedvencem. De miért érdekel? – kérdezte a lány.

- Nem lenne gond, ha a húgaim meg én átmennénk hozzád kajálni? Anyu nem csinált semmit, úgyhogy… oké?

Persze, gyertek. – mondta Oli. – Ugye emlékszel még, merre kell menni?

- Igen, nem felejtettem el. Na, szia!

Helló! 

Matyi letette a telefont és elégedettség ült ki az arcára.

- Ezt el is intéztem, ti is jöttök. – fordult Matyi a húgaihoz, majd a szekrényéhez lépett és kivette a legszebb ingét, ami csak volt neki, és azt vette fel. Petra és Letti csak felálltak a szőnyegről, mert ők ott játszottak.

- Nem fogadásra megyünk, hanem az egyik barátunkhoz. – jegyezte meg Petra. Matyi érezte, hogy neki szól a megjegyzés, ígyhát gyorsan elfordult, hogy elrejtse rákvörös arcát.

Mikor a fiú végre készen lett, elindult az ajtó felé, de valaki a karjánál fogva visszarántotta. Letti volt az.

- Mi van? – sziszegett rá a fiú.

- Édes bátyám, anyuci úgyse engedne el Olíviához. Ígyhát az ablakon át kell mennünk. – jelentette ki a kislány.

- Hát ez marhajó! – zsörtölődött a fiú. – Mi lesz, ha kiszakítom a ruhámat? Mit vegyek fel akkor?

- Fog be a szád, és nyisd ki az ablakot, mert én nem bírom. – mondta Petra, aki azzal küszködött, hogy kinyissa az ablakot, de nem sikerült neki. Matyi félretolta húgát, és könnyedén kinyitotta az ablakot. Kisegítette rajta Petrát, majd Violettát, végül pedig ő mászott ki rajta. Az udvarról gyorsan kiiszkoltak az utcára, és már indultak is Olíviához.

b

Oli a kis asztalra terített meg, mivel nem volt már asztal a kunyhóban. Négy helyre terített, középre pedig a rántott húst tette, mellé a sült krumplit. A házikó egyetlen kis ablakát sarkig kitárta, mert odabent nagyon meleg volt a hússütéstől. Ez után odalépett a ruhásszekrényhez, és válogatott a ruhák között. Kivett egy farmer inget, és egy farmer halászgatyát. Ezeket vette fel. Megnézte magát a szekrényre szerelt tükörben, és el kellett ismernie, hogy nagyon jól festett. Odalépett az MP3 lejátszóhoz, és bekapcsolta az Anti Nostalic című Gravitation-számot. Letelepedett a kanapéra, és azt hallgatta.

A lány közben elgondolkodott azon, hogy vajon valóra vált-e már az álma? Matyi szereti őt. Vajon ez elég ahhoz, hogy boldog lehessen? Olinak rá kellett döbbennie, hogy nem. A szeretetből nem lesz pénzük elszökni sehova sem. A jegyek, amik Olíviáé voltak, már nem érvényesek, a lány tehát sok milliót kidobott az ablakon a szerelem érdekében. Úja gyűjteni, pedig sok idő, és talán addigra a fiú már más lányba lesz szerelmes. Tudta, hogy nem kéne ettől tartania, de mégis ha arra gondolt, hogy tudja, milyen Matyi, akkor biztos lehet abban, hogy a féltékenységet soha nem szabad félretenni, mert ha túlságosan megbízik a fiúban, az szinte száz százalék, hogy visszaél a bizalmával.

Olíviának sajnos már egy cseppnyi bizalom sem maradt Matyi iránt. Azt sem tudta, hogy a fiú hogyan akarja majd a bizalmat visszaszerezni. Igaz, hogy megbocsátott neki, de a távolságot még megtartja. Jobb lenne, ha csak simán barátok lennének, és akkor Olinak nem kéne féltékenykednie, és Matyi is szerethet, akit csak akar. Elhatározta, hogy ezt el is mondja majd neki, ha megérkeznek a húgaival.

Abban is biztos volt, hogy Petra és Violetta nem néznék jó szemmel, ha bátyjuk megcsalná őt. Olívia magában kuncogott, mert már el is képzelte a jelenetet.

- Matyi, hogy tehettél ilyet? – vetné Letti a szemére.

- Hagyjatok békén, ez az én életem! – kiabálná Matyi.

- Nem érdekel, rosszat tettél, így kemény büntetést érdemelsz. – fenyegetné meg Petra, majd hozna egy hatalmas lakatot, és azzal zárná le a fiú szobáját. Hűtlenségre a büntetés: szobafogság. Olívia már fetrengett a röhögéstől a kanapén.

Hamarosan kopogtattak az ajtón. Olívia szíve nagyot ugrott dobbanás helyett. Most majd elmondja Matyinak…

Szaladt kinyitni az ajtót. Kitárta a vendégek előtt, és azok libasorban beléptek.

- Sziasztok! – mosolygott a lány, bár érezte, hogy ez csak egy műmosoly. Félt attól, hogy mit mond majd Matyi, ha ebédnél elmondja neki, hogy köztük nem lehet semmi. Fájt is a szíve, hogy majd ezt mondja, de rájött, hogy semmi értelme, hiszem a fiúval tényleg nem lehet boldog soha, hiszen a bizalom talán örökre elveszett.

- Szia, Olívia! – Petra átölelte a lány derekát, erre ocsúdott fel. – Mi a baj? Olyan furcsa vagy.

„Jaj, ne! Petra azonnal észrevette. Mostmár tuti, hogy ő egy mélynövésű húszéves!” – gondolta a lány kétségbeesetten.

- Áh, semmi, semmi, foglaljatok csak helyet a párnákon. Ma japánosan eszünk, mert ugyebár nincs nagy asztalom. – próbálta Oli elterelni a figyelmet. A vendégek leültek, Matyi pont az Olívia melletti párnára ült le. A lány tehát kénytelen volt oda ülni.

- Nos, jó étvágyat, szedjetek! – mondta a lány és szedett magának krumplit meg húst. A szeme sarkából látta, hogy Violetta összesúg Petrával. „Jaj, Istenem! Már biztos mindketten észrevették az idegességemet!” Csendben szétvágta a húst pici darabokra. Az asztalnál feszült csend uralkodott. A két kislány sutyorgott, Olívia keze remegett, Matyi pedig nem tudta, hogy mi történt. Hirtelen a fiú megelégelte ezt, és megtörte a csendet.

- Na, mi van már, miért nem beszél senki? – kérdezte. Olíviának majdnem kicsordult a könnye, úgy fájt a lelke.

- Szerintünk Olívia elhallgat valamit. – jelentették be a kislányok, Oli pedig ijedtében az asztal alá borította az egész tányérját.

- Mi, hogy én…? – próbálta menteni magát, miközben szedegette föl a lehullott ennivalót.

- Hát… most hogy mondjátok, tényleg idegesnek látszik. Mond csak, történt valami, Oli? – kérdezte tőle Matyi a legmélyebb bizalommal a hangjában. A lánynak könnyes lett a szeme, és hogy ezt elrejtse, kicsit tovább időzött az asztal alatt. Fájt neki, hogy már egy cseppet sem bízik meg a fiúban. Visszaült a párnára, és őszintén megszólalt.

- Igen, valamit el kell mondanom… neked, Matyi. – fordult oda a fiúhoz. Petra és Violetta feszülten figyeltek.

- Mond, csak, drágám! – mosolyodott el a fiú. Egy könnycsepp csordult le a lány arcán, amitől Matyi mosolya lelohadt.

- Köztünk nem lehet semmi. – jelentette be Olívia. Petra és Violetta szeme akkorára nyílt, mint egy autólámpa.

- D-de hát miért? – kérdezte Matyi döbbenten.

- Én tudom, hogy nem fog menni. Mert… sajnos elveszett a bizalmam.

- Miért? Mit tettem, hogy már nem bízol bennem? – ragadta meg kétségbeesetten Matyi a lány vállait. Olívia letörölte a könnyeit, és úgy folytatta.

- A múltban történt események még nem törlődtek ki a szívemből. A hegek még mindig megvannak, és maguk a tőrök is, amik ezeket okozták. Mind bele vannak szúródva a szívembe, és még az óta sem húzta ki őket senki. Érted már? – magyarázta Olívia sírós hangon. Matyi nem tudott megszólalni. Helyette Violetta vette át a szót.

- Ez érthető, Olívia. Én neked adok igazat. Ha bátyánk rosszat követett el, az megértem. Látom rajtad, hogy szörnyű dolgokat tett veled… de sajnos én egyről sem tudok.

- Én sem. – nézett tanácstalanul Petra a bátyjára. – Mondd el őket, és akkor tudunk segíteni.

- SEMMI KÖZÖTÖK NINCS HOZZÁ! – rivallt rájuk Matyi.

- MATYI! – ordított a fiúra Olívia, amitől Matyi befogta a száját. – Akkor majd én elmondom.

Violetta és Petra elhelyezkedtek a párnán, mintha esti mese következne, és feszülten figyelték Olíviát. A lány pedig belekezdett a történetbe.

- Mint tudjátok, régóta szeretem a bátyátokat, Matyit. Ezt egy nap el is mondtam neki egy levél segítségével. Igaz, hogy lett volna bátorságom a szemébe mondani, de attól féltem, hogy ki fog nevetni. Matyi nem válaszolt semmit, nem is nézett rám, mikor elolvasta az üzenetet. Szépen hazament, hétfő reggel pedig nem szólt erről senkinek.

- Akkor ez volt a bajod! – derült fel Petra arca. – Lettivel el sem tudtuk képzelni, mi lelte a bátyánkat. Olyat még sosem láttunk az előtt. Nagyon furcsa volt.

- Szóval, mint mondtam, nem reagált semmit a levélre, és én már megijedtem, hogy megharagudott rám. Aztán egyszer csak választ kaptam elektronikus úton. Azt írta, nem biztos az érzéseiben. Utána pedig már semmi nem volt ugyanolyan, mint régen. Régen mindig sokat beszélt hozzám, nevettetett, megmutatta nekem a számára fontos dolgokat, például egy ötös dolgozatot, vagy egy új karórát. Én pedig boldog voltam, hogy ezeket megosztja velem, és örültem, hogy ő is örül, mert számomra nincs nagyobb boldogság, mint hogy őt őszintén nevetni látom. De egy nap beteg lett, és két teljes hétig nem jött iskolába. Az szörnyű kínszenvedés volt nekem, mert ha egy nap nem láttam őt, akkor nagyon rosszul éreztem magam: fájt a fejem, szédültem satöbbi, satöbbi. Mondhatjuk úgy is, ő az életem.

- Aztán… visszajött a betegségéből, és hirtelen bejelenti, hogy mást szeret. Ezt persze ismét elektronikus úton közölte velem. Azt írta, maradhatunk barátok, de ő már mást szeret. Nagyon le voltam törve, képzeljétek, reggel, mikor felkeltem, szédültem, és még hányingerem is volt, annyira rosszul éreztem magam. Nem tudtam enni, aludni, és tanulni sem. A jegyeim rosszabbak voltak attól kezdve, mert már semmi nem éltetett. Rohamosan fogytam, egy nap két kilót is. Még a szüleim is észrevették, hogy milyen fehér vagyok, valószínűleg akkor vérszegény is lettem emiatt. Szörnyű volt, és nagyon örülök, hogy már vége van ennek az érzésnek. Én magam vetettem ennek véget, elhívtam a bátyátokat beszélni. És azt mondta, hogy mindig is jó barátjának tekintett. Ettől megkönnyebbültem, és végre újra visszatért belém az élet. Rájöttem, hogy a barátság sokkal fontosabb, mint a szerelem. Közben pedig ez előtt a trauma előtt még volt egy lány, akinek nagyon udvarolgatott, és én ezt nem néztem jó szemmel. Velem beszélt meg egy találkozót, erre hallom, hogy azzal is ugyanezt próbálja megbeszélni. Nagyon haragudtam akkor rá. Kértem Matyit, hogy a tavaszi szünetben jöjjön el hozzám, mert jó lenne vele sétálni egyet, és beszélgetni. Ő pedig megígérte. Minden nap vártam, de nem jött soha sem. Nem haragudtam meg rá, azzal nyugtattam magam, hogy biztos nem volt ideje, satöbbi. Aztán egyre többször volt az, hogy gorombán bánt velem, és megígért valamit, de nem teljesítette, hanem kitalált valami hülye kifogást. A nyolcadik év végére pedig minden nyugodt volt, kedveltük egymást, és boldog voltam, hogy ilyen jó barátok lettünk.

- Elérkezett a tábor, ahová bátyátok ment.

- Nagykáta. – mondták kórusban a kislányok.

- Igen, pontosan. Mire visszajött, azzal állt elő, hogy ne tartsuk többé a kapcsolatot, mert ő megismerkedett egy lánnyal, és már őt szereti. Tudjátok, ő volt Kinga. Mikor elolvastam az üzenetet, nagyon megharagudtam, pont akkor Flóra is itt volt velem, a legjobb barátnőm. Együtt elmentünk megkeresni őt. Mit ad Isten? Találkoztunk is vele, és én futottam utána kilométereket, mire utol értem. Ott pedig beszéltem vele, de Matyin látszott, hogy alig várja, hogy a beszélgetésünk véget érjen, és örökre kilépjek az életéből. Egyszer sem nézett a szemembe, pedig én végig hozzá beszéltem. Bátyátok soha nem nézett a szemembe attól kezdve, hogy tudta: én szeretem őt. Mikor vége lett a beszélgetésnek, elmentem, ő pedig elhajtott. Azt hittem, soha az életben nem látom már többet. Isten viszont nem akarta, hogy megfeledkezzünk egymásról, mindig keresztezték egymást az útjaink, ha sétáltunk. Egyszer a lánnyal is láttam biciklizni, és Matyi úgy csinált, mintha nem is ismerne engem, köszönés nélkül elhajtott mellettem és Flóra mellett. Szörnyű érzés volt, hogy így semmibe vett, és eldobott magától. Aztán a szüleim elköltöztek Floridába, és az öcsémet is vitték. Engem is vittek volna, de én megszöktem a gépről, mert nem akartam itt hagyni azt, akit szeretek. Csak akkor tudtam volna nyugodtan elmenni, ha Matyinak már borítékolva lett volna a boldogsága. Én kaptam a szüleimtől pénzt, és vettem magamnak egy másik házat. Kis ideig ott éltem, és nap mint nap láttam, hogy Matyi egyre boldogabb Kingával. A szüleim küldtek egy táviratot, hogy Venezuelában vannak, és oda küldjek mostmár levelet. Gondoltam egyet, és megvettem a venezuelai jegyeket, mert úgy döntöttem, elmegyek hozzájuk, és ott élek tovább. Ekkor jött Matyi, és bejelentette, hogy elhagyta őt Kinga, engem szeret. Ezek után szerintetek még hogy bízzak benne?

Olívia elhallgatott, és letörölte a könnycseppeket az arcáról. Az ebéd már teljesen kihűlt, Petra és Violetta pedig elkomorult arccal nézték az asztal szélét. Matyi hirtelen felpattant a helyéről, és szó nélkül távozott a kunyhóból. Nem nézett hátra, nem köszönt senkinek.

- Nem tudtuk, hogy a bátyánk ennyire megbántott téged. – szólt együtt érzően Petra. – Így már érthető, hogy miért nem lehet köztetek semmi.

- De nekem ez annyira fáj… - zokogott Olívia, és az asztalra borulva sírt.

b

Matyi nem is látott az idegességtől. Csak ment, amerre a lába vitte, nem nézte, hogy merre megy. Nem értette, hogy minek kellett az egész történetet elmondani Violettának és Petrának. Egyáltalán nem tartozik rájuk, hogy ő mit csinált rosszul és mit nem. Ez már felháborító, hogy a két húga így beleavatkozik a magánéletébe. Azt persze tudta, hogy el kell nyernie Olívia bizalmát, mégha az életébe kerül is, mert már minden porcikájában érezte, hogy ő az a lány, aki nélkül nem tudná leélni az életét.

Letti majd otthon biztos a szemére fogja vetni, hogy mit tett. Szörnyűek a kishúgok! Főleg, ha ilyen kis tudálékos minden lében kanalak, mint Varga Violetta és Varga Petra.

Hirtelen nekiütközött valakinek. Ez persze érthető volt, hiszen végig a saját gondolataival volt elfoglalva.

- Bocsánat! – motyogta, majd felnézett, hogy kibe is ütközött bele. Csodálkozva látta, hogy Kinga az.

- Semmi baj, édes. – mosolygott a lány. – Hová ilyen sietősen?

- Fogalmam sincs. Csak megyek, amerre látok…

- Áh, értelek. Na, puszika! – köszönt el a lány, és szájon csókolta a fiút. Matyi eltolta magától Kingát, és letörölte a száját.

- Hagyj békén, jó? – mondta neki a fiú, és faképnél hagyta őt. Kinga nem ment utána, Matyi nagy megkönnyebbülésére. Túlságosan rámenős volt ez a lány. Nem lehet őt őszintén szeretni, túl sok fiúé volt már.

Hirtelen léptek dobogása hangzott fel a fiú háta mögött. Azt hitte, hogy Kinga jön mégis utána, de mikor megfordult, látta, hogy Olívia szalad felé. Mikor a lány odaért, lihegve kifújta magát, majd Matyihoz fordult.

- Kérlek, ne haragudj rám. – kezdte a lány, és Matyi kék szemébe nézett. – Köztünk tényleg nem lehet semmi, sajnálom.

- Nem szeretsz? – kérdezte szomorúan a fiú.

- De, nagyon szeretlek. De sajnos ez nem elég. A bizalom eltűnt. – mondta Oli. Matyi megragadta a lány vállait, és úgy beszélt hozzá.

- Tévedsz! Szerintem pontosan elég annyi, hogy szeretsz és én is szeretlek téged. Kérlek, adj nekem egy esélyt, hogy bebizonyítsam, bízhatsz bennem, és örökké melletted akarok maradni!

Olívia nem szólt semmit. Matyi hirtelen megijedt, mi van, ha Oli látta velem Kingát. Ettől nagyon megijedt.

- Láttad Kingát, nem igaz? – kérdezte. Olívia bólintott.

- Tudom, hogy ő csókolt meg, és nem te őt, de… ha nem jött volna Kinga, mi akkor sem lehetünk együtt soha. – a lány szomorúan lehajtotta a fejét.

- DE IGEN! PONTOSAN KINGA AZ OKA MINDENNEK! HA Ő NEM LETT VOLNA…

- Ha már az elejétől fogva úgy bántál volna velem, mint aki esélyt szeretne adni nekem arra, hogy bebizonyítsam, szeretlek, és boldoggá szeretnélek tenni, és mikor elmész a táborba nem csavarja el minden jó csaj a fejed, akkor minden másképp történt volna. – magyarázta szemrebbenés nélkül Olívia.

- N-na de…

- Tudod… én attól félek, hogy ha együtt leszünk, minden nap attól kell majd rettegnem, hogy bárhová mész nyaralni, vagy esetlen bevásárolni, vagy sétálni, és véletlenségből találkozol valakivel, aki teszik, akkor… én rögtön mehetek majd a kukába, mert jött egy lány, aki jobb nálam.

- Öö… nem…

- Eddig úgy hallottam már több lánnyal is tetted ezt. Mindet dobtad, mert találtál jobbat. Attól félek, te Casanovának képzeled magadat. Nem kell mindig a jobbat keresni. Elégedj meg azzal, amid van, és hidd el, nagyon boldog leszel az életben, mert nem a vágyak hajtanak előrébb. Érted? – Olívia elmosolyodott, és egy könnycsepp gördült le az arcán. Letörölte, majd egy lépést hátrébb lépett. – Hát akkor én most… megyek is. Csak ezt szerettem volna mondani. – a lány már indult volna vissza a házba, de Matyi elkapta a karját, és magához húzta.

- Ne törd össze a szívem! Tudom, hogy te is szeretsz! Ne tedd magaddal se! Nagy hibát követsz el, hát nem fogod fel? – nézett Matyi esdeklőn Olira.

- Hagyj! Hadd menjek… kérlek… - suttogta a lány, mert már fojtogatta a torkát a sírás. Ekkor Matyi elvesztette a józan eszét, és megcsókolta Olíviát. Hosszú, forró csók volt, igazi csók, amit Matyi még sosem tapasztalt meg. Megszűnt számukra létezni a világ, csak ők voltak ketten. Nem hallották a fecskék csicsergését, azt sem vették észre, hogy egy teherautó elhalad mellettük.

Közben Petra, és Letti is kijöttek a házból, és mikor lejöttek az emelkedőről, meglátták őket. Petrának könnyek szöktek a szemébe, és boldogan ugrált örömében. Letti pedig hangosan felkacagott.

- Ezaz, megcsináltuk!!! – a két kislány belecsapott egymás tenyerébe, majd táncolni kezdtek az út közepén.

Olívia ekkor kicsit hátrébb lépett Matyitól. A fiú értetlenül nézett rá. Hátulról pedig Violetta és Petra szalad hozzájuk. Matyi ekkor már tudta, hogy elnyerte Olívia bizalmát.