Az anya odasétált ahhoz az ablakhoz, amely mellett ültem. Ahogy ott állt, látszott, hogy szüksége van, és vágyik is arra, hogy kisírja magát. Megpróbáltam nem megsérteni privátszféráját érdeklődésemmel, de ő örült nekem és ezt a kérdést szegezte hozzám:
- Köszönt el ön valaha is valakitől úgy, hogy tudta, ez a végső búcsújuk?
- Igen - válaszoltam. - Bocsássa meg érdeklődésemet, de mitől ez a végső búcsújuk?
- Öreg vagyok, és ő olyan messze lakik tőlem. Kihívásoknak nézek elébe, és az, az igazság, hogy a következő utam vissza már a temetésemre lesz - mondta ő.
- Amikor elbúcsúztak egymástól, hallottam, hogy eleget kívánnak egymásnak. Megkérdezhetem, hogy ez mit jelent?
Mosolyogni kezdett.
- Ez egy jókívánság, ami korábbi generációktól lett továbbadva. A szüleim mindenkinek ezt mondták.
Egy pillanatra elhallgatott és úgy nézett ki, mint aki próbál minden részletre visszaemlékezni, majd még jobban mosolyogni kezdett.
- Amikor azt mondtuk, "Eleget kívánok neked" azt kívántuk a másik számára, hogy élete végéig elegendő legyen neki a jó dolgokból."
Majd felém fordulva, az alábbi jókívánságot osztotta meg velem, mintha emlékezetből idézte volna:

"Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen bármilyen szürkének is tűnnek napjaid.

Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.

Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökkétartó legyen.

Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek.

Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse.

Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mindazt, amid van.

Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra."

Ekkor sírva fakadt és elsétált. Azt mondják, egy percbe kerül egy különleges embert találni, egy órába megbecsülni, egy napba szeretni; viszont egy egész életbe elfelejteni...

(Ez az üzenet egy körüzenetből származik, nem én írtam. szerk.)